Epilógus

*** 5 évvel később ***

   

Mérföldkövet jelentő esemény veszi majd ma kezdetét, pontban este 20:00-kor. A Brazil Nagydíjról van szó, mely mindig rengeteg különlegességet, izgalmat és olykor drámát hordoz magában. Az Interlagosban lefutott versenyeket eső, tempó, remek hangulat, rengeteg előzés és feledhetetlen párharcok jellemzik. És emellé szerintem az is megér egy külön misét, hogy rengetegszer ezen a helyszínen dőlt el a világbajnoki cím sorsa. Emlékezzünk csak vissza 2007-re, mikor az utolsó futam megkezdésekor még hárman voltak harcban a “2007 világbajnoka” címért. Kimi akkor a sírból hozta vissza az egészet és lett világbajnok egyetlen egységgel. Ezen  a pályán egy évvel később is drámai eseményeknek lehettünk fül-és szemtanúi. Massa csak másodpercek töredékéig érezhette magának a legjobb pilótának járó díjat. És végül 2012…Sebastian és Alonso, végsőkig kiélezettt párharca.

   Az előző évekhez hasonlóan most is Sao Paolo-ban ér véget a Forma-1-es szezon. Azonban ez a futam más lesz és másról is fog szólni. Nem a világbajnoki cím eldőlése miatt- ezt már három futammal ezelőtt elhódítótták-, és mégcsak nem is az előttünk álló 71 kör miatt lesz ennyire fontos. Jeles nap ez a mai a mi életünkben, hiszen a futam leintése után új időszámítás veszi majd kezdetét. Véget ér valami, ami hozzátartozott a mi, de legfőbbképp a férjem életéhez. Az egyetlen lányom édesapja, életem egyetlen szerelme ma utoljára húzza magára versenyzői szerelését! Lezárul egy időszak, sokak nagy kedvence, a németek büszkesége, az utóbbi évek meghatározó személyisége, Sebastian Vettel ma befejezi pályafutását, utoljára ragad kezébe kormányt. A rengeteg szurkoló, a versenyzőtársai, a csapattagok és a Red Bull Racing vezetősége ma utoljára fogják Őt pilótakánt látni. Néhány óra múlva az autóversenyzés és ennek minden velejárója számára csak a múlt egy darabját képezi majd. Hogy az Ő szavaival élhessek:” A jelenem és a jövőm a feleségemben és a kislányomban rejlik.”

   Próbáltam lebeszélni erről a döntéséről, de mindhiába. Az akaratával, az elképzelésével képtelen voltam felvenni a harcot. Fiatal még- mindössze 32 éves-, jó pár évnyi versenyzás benne van még a vérében. De valami megváltozott. A személyisége nem lett más, ugyan azzal a határozott, magabiztos és céltudatos emberrel van dolgom, mint a találkozásunkkor. A bekövetkezett változás nagy része a lelkét érintette inkább.  Mintha kiszeretett volna ebből a sportágból. Való igaz, ezt meg is tudom éretni. A mai Forma-1 már korántsem hasonlít az évekkel ezelőtti Forma-1-hez. A versenyzés, a vérre menő csaták a háttérbe szorultak. Minden a politika, a pénzéhség körül forog. Bevallom, hogy én sem élveztem már az F1 világát, csupán Sebastian miatt voltam képes leülni a TV elé, vagy pedig néhány futamra kilátogatni Larával együtt. A régebbi, izgalmas versenyeket, nagyszerű előzéseket, történelmet nyújtó pályák sorra kerültek ki a kalendáriumból. Egyre kevesebb az európai verseny, a nézettségi rekord már nem dől meg, az érdeklődési kör évről-évre megcsappan és ez azt eredményezi, hogy a klasszikus pályák bezárják kapuit a Száguldó Cirkusz mezőnye előtt. A Forma-1-et olyan országokban  és helyszíneken akarják eladni, mint Thaiföld, Észak-Amerika több álloma, Sochi. És a csalódást keltő számomra az, hogy nagyon erőltetik az utcai pályán történő versenyzést, ahol a mezőny versenyzői semmilyen érdekfeszítő eseményt nem mutatnak.

     Nem akartam én lenni az, aki lebeszéli a versenyzésről. Bár így is óriási lelkiismeret furdalásom van! Számtalanszor elejtette azon mondatait, hogy a családja számára mindennél fontosabb, hogy nemsokára itt van annak az ideje, hogy a szerettei és a versenyzés közül válasszon. Mikor augusztusban közölte velem és pár nappal később ország-világ előtt bejelentette, hogy végleg szögre akasztja a sisakot, azt hittem szívinkfarktust kapok! Mindenféle előzmény nélkül történt ez meg, azt hiszem önmagát kivéve sokkoló információ volt ez valamennyiünk számára. Az első gondolatom akkor az volt, hogy miattunk teszi, hogy több időt tudjunk eltölteni hármasban. De ez a gondolat a részemről úgy butaság, ahogy van!

    Noha a házasságunk korántsem tökéletes-hiszen, mint tudjuk tökéletes élet és párkapcsolat nincs-, kétoldalúan mindenben támogattuk egymást. Felneveltük Larát, aki immár egy 5 esztendős, igazi kishölgy lett. Az életvitelünk és az érzéseink az évek múltával semmit sem változtak. A köztünk dúló igazi szerelem miatt még szorosabb a kötelék köztünk és annak a kijelentésnek is van igazságtartalma, miszerint foggal-körömmel ragaszkodunk egymáshoz. Ő versenyekre jár, én addig átveszem az irányítást itthon. A napjaim nagy része a házimunkával tellik, imádok órákat tölteni a konyhában és továbbfejleszteni a főzési tudásom annak érdekében, hogy a legmagasabb szinten tudjam kényeztetni az én kis haspókjaimat. Lara oviba jár, tündéri gyerek, aki néha ugyan minden energiánkat elszívja, de gondok nincsenek vele, nem bajos gyerek, csupán szereti, ha foglalkoznak vele. Létezik az a kifejezés, hogy szerelemgyerek. A mi kislányunk ilyen és erről bárkinek bármilyen véleménye is legyen, mi büszkék vagyunk erre! A versenyek közti idő átlagosan, teljesen családi hangulatban tellik. Reggelenként közösen visszük el Larát az oviba, aztán hazaérve mindenkinek  megvan a maga foglalatossága. Sebastiannak edzés, míg én belebújok a háziasszony szerepébe. Délután a férjem is el tud egy kicsit szakadni az autósport iránti óriási szerelmétől, elhozzuk Larát, ebédelünk és jöhet a délutáni, jól megérdemelt pihenés, melynek helyszíne sokszor a mi nagy, franciaágyunk. Este közös játék-néha közös fürdés-, meseolvasás és lefekvés. És nagyjából ilyenkor jön el az a pillanat, mikor Sebastiannal kettesben tudunk maradni. Elalvás előtt megbeszéljük az aznap történteket, egymás nyakába zúdítjuk a problémáinkat, majd miután jól kipanaszkodtuk magunkat, eldöntjük a másnapi programot és lassan éjfél van, alvásidő. Ilyen és ehhez hasonló, átlagos eseményekkel tarkított a mi életünk. Az igaz, hogy Sebastian még mindig élpilóta és jól keres, de a sztárallűr jelenség az továbbra sem jellemzi. Egy 5 éves gyermek mellett azt hiszem nem is lehetne fényűzéstől kirobbanó, mozisztárokat meghazudtoló mindennapokat élni…

    A korunk és gondolkodásmódunk változott, más s más lett a fontos számunkra, de azt hiszem ez a kor velejárója. Feltétel nélkül szeretjük egymást, még 5 évnyi házasság után is hevesen megdobog a szívem, mikor megérinti bőröm, remegést észlelek a lábaimban, mikor egy könnyed csókot váltunk. Mindig tudja egy olyan oldalát mutatni felém, melyet eddig sosem és azt hiszem ezáltal vibrál a levegő annyira közöttünk, vagyha úgy tetszik: remekül működik a kémia közöttünk.  Kicsivel több, mint 7 közösen eltöltött év után is tud olyannal előrukkolni, mellyel azonnal a bűvöletébe ejt. És ha ez nem elég, akkor felfedem a mi kis titkunkat előttetek: 2 év eltelt úgy, hogy nem emeltük fel egymásra a hangunkat!  Nyilván azt gondoljátok, hogy ezek után biztos, hogy minden tökéletes körülöttünk, pedig nincs igazatok. Mint már fentebb említettem, tökéletes élet és házasság nincs, mint ahogy tökéletes férfi sem. Mindannyian hoztunk rossz döntést életünkben legalább egyszer, s innentől kezdve már nem beszélhetünk tökéletességről. Sebastian sem az, higyjétek el nekem, de az, hogy szeretetre méltóbb, jobb, édesebb, megértőbb, kedvesebb, bizalmasabb, becsületesebb, mint a többi társa… ne is cifrázzam tovább: igaz! Ő számomra több, mint a világ összes pasija egybevéve!

    Azt a tényt azt hiszem kizárhatjuk, hogy Lara és én állunk a karrierje útjában. Seb mindig is képes volt arra, hogy a magánéletét és a versenyzést elhatárolja egymástól. Sosem követte el azt a hibát, hogy a pályára vitte magával az itthoni dolgokat. Az, hogy ez fordítva nem igaz, az kijelenthető! Egy-egy verseny után rengetegszer jött haza csalódottan, szomorúan, keserűséggel tele. De sosem kaptunk azért hajba és még csak rá sem ment a házasságunk amiatt, hogy az utolsó két évben nem Ő ült fel a Forma-1 képzeletbeli trónjára. Mi mindig itthol vártuk, tőlünk csakis szeretetet, támogatást és törődést kapott. Pont azt, amit mi is magunkénak tudhattunk. Folyton figyeltünk arra, hogy amit nyújt az egyik, azt a másik kellőképpen viszonozza. Úgy vélem ennek köszönhető, hogy a házasságunk működőképes. Egy hullámhosszon tartjuk az adok-kapok viszonyát. Egyszóval ügyeltünk, hogy a mérleg két oldala örökös egyensúlyban legyen.

   Számos kérdés érkeztett feléje a visszavonulásának okát illetően, de Ő folyton csak egy választ adott:         ” Kiégtem, már nem tölt el boldogsággal, ha autóba ülök”. De ennyivel az újságírók természetesen nem érték be. Beleképzeltek olyat is a döntésbe, ami nem létezik. A kritikusok sem lennének kritikusok, ha nem fejtették volna ki negatív véleményüket ez ügyben. Szerintük a visszavonulás hátterében az elmúlt évek eseményei állnak. Tudniillik, hogy az osztrák istálló gondokkal küszködik fejlesztés terén, immár zsinórban a második évben. A Red Bull Racing autói korántsem érik el azt a szintű teljesítményt, melyet mutattak 2010-től mostánanáig. Seb 2010, 2011, 2012 és 2014 után világbajnoki címet nyert 2016ban. Az idei évben mindössze kétszer nyert az osztrák alakulat, s ezt mind Sebastian révén. Férjem szorgosan gyűjtögette a pontokat, összettetben az utolsó futam megkezdése előtt az 5. helyen áll. De úgy gondolom, hogy mindez számára nem elegendő ok a pályafutása befejezéséhez. Lelkiismeretesen és kitartóan készült minden egyes versenyre, nem látszott rajta egy pillanatra sem, hogy feladná a küzdelmet! Ismerem Őt, nem az a típus, aki elhagyja a süllyedő hajót! Persze profikhoz mérten remekül tudja titkolni érzéseit és gondolatait. A külvilág felé mindig a kedves, vidám, céltudatos arcát mutatta, de ezek ellenére meglehet, hogy ezek ellentéte tombolt benne. Az arcvonásairól mindig mindent könnyedén le tudtam olvasni, de azzal a képességel, hogy a szívébe és a fejébe lássak, sajnos a Teremtő nem áldott meg…

    Szerettem volna, ha méltóan, többszörös bajnokhoz mérten fejezi be pályafutását. Győzelemről sem a csapat, sem senki más nem mert álmodni, de egy ragyogó futam, egy dobogó kijárna Neki. És, ha hiszitek, ha nem, de óriási küzdelemmel megszerezte a 3.helyet! Heikével ölelkezve itattuk az egereket itthon. Elmondhatatlanul büszkék vagyunk Rá, noha a szívünkben azért ott van a keserüség is. A díjkiosztó pillanatait alaposan elraktároztuk az elmékeinkben, hiszen utoljára fordult elő olyan, hogy Sebastian trófeát kap. A közönség ujjongot, tapsolt, az Ő nevét skandálta, Ő pedig nem ünnepeltette magát, csak szép csendben köszönetet mondott mindenkinek és elköszönt. A Forma1-től végleg! A dobogón készült interjú után valami szokatlan történt. Christian Honer, Adrian Newey és a csapat valamennyi tagja felmentek a dobogóra, közrefogták a férjem és a levegőbe kezdték dobálni. Jó volt a hangulat a csapatnál, habár elvesztettek egy nagyszerű versenyzőt. Seb is próbált komolyan hozzáállni ehhez az egészhez, de nem sok sikerrel járt. Élvezte, ahogy a csapat Őt élteti, majd elsírta magát, mikor a búcsúszavakat hallotta. Csodálatos karriert futott be, évről-évre tudott villogni, egyre magasabbra helyezte azt a bizonyos mércét, de mindemellett megmaradt szerény, jószívű és emberséges férfinek. Kiváló apa és hűséges férfj. Nemcsak hozzám köti hűség, hanem a csapatához is. Ott fejezte be pályafutását a mai nappal, ahol kicsi korában elkezdte. Azt hiszem ezzel fejezte ki háláját és tiszteletét az osztrák alakulat felé, amiért már egész kicsi korában felkarolta Őt, lehetőséget biztosítva arra, hogy a nemzete és a fiatalság számára egy hős vállhasson belőle. Még egy ok, amiért oly nagyon büszke vagyok Rá!

*****

-Anya, apu mikor jön haza?- rohhant be hozzám Lara a konyhába másnap délelőtt.

-Pár óra múlva kicsikém.- tájékoztattam és leguggoltam hozzá. Ajkai sírásra görbültek csalódottsága révén.

- De, hogy gyorsabban elteljen az idő, nincs kedved segíteni nekem egy kicsit?

-De van!- lelkesedett s mosolygott.

-Csinálunk apának egy hatalmas csokitortát!- vázoltam ötletem. Lara ezután lelkesen segédkezett nekem, mellettem állt egy széken és próbálta kavargatni az elé tett csokikrémet. Meg sem lepődtem, hogy más lett belőle. Az évek elteltével rájöttem, hogy a krémeket érdemes több hozzávalóból elkészíteni, mert a körülöttem lévő két haspók bizony képes akár mindet betermelni.

-Lara! Nem fog maradni  a piskótára! És apa nagyon meg fog haragudni, ha kevés krémet kenek a lapokra és a torta külsejére.- torkoltam le kislányom, miközben megtisztítottam kezecskéit és arcát a csokimaradványoktól. A természete tiszta Sebastiané volt, eltanulta az apjától, hogyan kell eltüntetni az egész adag tölteléket az edényből. Megharagudni ezért sosem tudnék rájuk!

   Épp az utolsó simításokat végeztem el a torta külsején, mikor motorzúgás ütötte meg füleim. Elhúztam  a függönyöket és láttam, hogy a családfő végre hazaérkezett. Lara azonnal kivágtatott az ajtón, szaladt az udvaron át és az apja nyakába vetette magát.  Megviselte a kislányunkat az utóbbi 2 és fél hét, gyerekként nem lehet egy élmény megélni azt, hogy hetekig nem látja apját csak a közvetítéseken keresztül. Hiába mesélek kislányomnak az édesapja hivatásáról, 5 éves fejjel még azt tudja, hogy apu abban a sötétkék versenyautóban ül és mindenkit megelőz. Betettem a tortát a hűtőbe, eligazítottam magamon a szoknyát és a blúzt, majd én is rohantam a férjem elé. Vágytam az ölelésére, a vágytól izzó csókjaira. Ilyen mértékben még egyszer sem hiányzott…

-Hercegnőm, ugye nem bosszantottad fel nagyon anyát?- kérdezte a lányunktól, miközben letette őt a földre.

-Nem!- rázta szőke fürtjeit.- Nagyon jó kislány voltam. Láttalak este a tévében, miközben neked jajzoltam.- csevegett szerelmünk legszebb gyümölcse.

-Ven kedved megmutatni, hogy mit rajzoltál nekem?

-Aham!- bólogatott, majd beszaladt a házba a rajza után. Több méteres távolság választott el minket, Ő csábosan és hívogatóan nézett rám, széttárta kezeit és nekem sem kellett több: megeredtek lábaim és a karjaiba vetettem magam. Karjai alig fonódtak a csípőm köré, mikor ugrottam egyet és lábaimmal átkaroltam a derekát. Szegény a hatalmas lendülettől kettőt lépett hátra, kevés választotta el attól, hogy hátra dőljön, én pedig Rá.

-Édes szerelmem.- szorított magához.- Nagyon hiányoztál nekem. Az arcod, a mosolyod, a tested melege, a csókjaid.

-Te is hiányoztál nekem. A szokottnál százszor jobban.

Két és fél hét magány után végre megamhoz közel tudhatom Őt. Ujjaimmal a tarkóját kezdtem el cirógatni, míg a bal keze a fenekemre kúszott s közben nagyon lassan közeledett ajka az én ajkamhoz. Türelmetlenül és izgatottan vártam azt a pillanatot, mikor elfogy a távolság. Mikor ajkaink összeértek úgy éreztem, hogy egy teljesen új világba és dimenzióba léptünk át. Szinte éreztem, ahogy a szél a szárnyaival repít minket a felhők rengetege közé. Az elmúlt hetek nehézségeit, a magányosan töltött éjszakákat, a mindent elsöprő szerelmünket igyekeztünk egyetlen csókba belesűríteni. Mámorító volt, ahogy nyelveink van táncot járnak egymással. Túl tökéletes volt ez a pillanat ahhoz, hogy megszakítsuk.

-Apa, itt a jajzom.- szólalt meg Lara félénken. Ilyedten rebbentünk szét, egy-egy lépést reflexszűren megtettünk hátra mindketten. Férjem még az udvaron alaposan megnézte a rajzot, majd Larat is belevonva kielemezte, hogy mit is ábrázol: egy szép és boldog családot, amilyen a miénk.

  Megebédeltünk és végre Seb is velünk ehetett. Egymással szemben ültünk, sokszor egymásra mosolyogtunk, megfogtuk egymás kezét az asztalon, vagy szerelmes tinikhez hasonlóan az asztal alatt, a lábunkkal ingereltük egymást. A telefonos kapcsolat és az internet a testi kontaktust nem tette lehetővé számunkra. A tavalyhoz képest két futammal rendeztek többet, immár 24 különböző helyszínen tett látogatást a mezőny. A világ egyik pontjától a másikig való utazgatások, a versenyek még úgy is megterhelték és elvették az erejét, hogy kíváló erőlétben van túl a harmadik X-en is. Örülök, hogy mostmár minden szabad idejét nekünk szenteli, de nem ilyen áron akartam látni és elérni mindezt. A száguldás a mindene, nem tudom, hogyan lesz képes kibírni benzingőz nélkül. De persze még meggondolhatja magát, a Red Bull bármikor “visszafogadja” Őt.

-Reni.- hozott vissza a valóságba Heike hangja. Annyira megijedtem, hogy kis híján kiejtettem a borospoharat a kezemből.- Arra gondoltam, hogy Larát elviszem sétálni egy kicsit. Biztos szeretnél kettesben lenni a fiammal.- ajánlotta fel kedvesen. A gondolataimban olvasott!

-Heike, egy tündér vagy, nagyon örülnénk neki, ha egy-két órácskára lefoglalnád a Hercegnőnket. Lenne mit bepótolnunk, jól jönnek a szabad percek.

Sebastian is beleegyezett ebbe, így miután  anyóskám elvitte magával a leányzót, kihasználtunk minden, rendelkezésünkre álló szabad percet. Szeretem, mikor Lara megtölti  a házat a hangjával és a jelenlétével, de olykor ugye a jóból is megárt a sok. Szükségünk van most erre a gyerekzsivaly-mentes környezetre. Beléptem a hálóba és azzal szembesültem, hogy a férjem épp a bőröndjét csomagolta ki. A legutolsó darab, amit kivett, az overállja volt. Újra összehajtogatta és közben szemei a könnyektől csillogtak. Mögé léptem és átkaroltam.

-Tudom, hogy már bejelentetted a visszavonulásod, lefutottátok az idény utolsó futamát, de nem kell mindennek igy történnie. Nem kell örökre megvállnod ettől az overálltól. Rajongók milliói és persze mi is örülnénk, ha egyszer visszatérnél.

-Reni, ezt már augusztusban eldöntöttem!- dobta le a versenyruhát az ágyra és megfordult az ölelésemben.-Nem akarok már autóversenyzéssel foglalkozni. Jóllaktam az elmúlt év sikereivel, itt az idő, hogy lehetőséget adjak a fiatloknak. Rájöttem, hogy a szívem már valami egészen másért dobog. A sportolást már csak hobbiként tudom felfogni, az életet számomra ti jelentitek. Te és a csodálatos lányom biztos pont vagytok az életemben. Nagyobb szükségem van rátok már, mint arra, hogy 200 feletti tempóval száguldozzak a betonfalak között. A legfőbb gond az, hogy nem teljesítettem úgy, ahogy azt a csapat elvárta volna. És maximalista révén én sem vagyok elragadtatva magamtól. Egyszer úgyis abba kell hagynom, erre itt a megfelelő időpont. Még egy év… erőltetettség lenne a részemről, valamit úgy csinálni, hogy már nem élvezed…-húzta el a száját.- Kár az ilyesmire időt pazarolni, nincs szívem itthon hagyni titeket. Ahhoz túl sokat jelentettek nekem. 70 körnél sokkal többet!

  Nem sokkal később már az ágyban feküdtünk és meztelen testünk egymáshoz simult.

-Gyönyörű és tökéletes a tested. Annyira vágyom rád!- búgta a nyakamba érzelmekkel túlfűtött hangszínen. Szemét végigfutatta egész testemen. Tekintete hosszasan időzött az ajkamon és a melleimen.

-Te sem panaszkodhatsz ám.- kuncogtam. Ujjaim a hajába fúrtam, kissé megemelkedtem, hogy érezhessem forró lehelletét, majd ajkának puhaságát.- Meg kell állapítanom, hogy jót tett neked az, hogy túl vagy már a harmincon. Jobban nézel ki, mint huszon mit tudom én hány évesen.- tenyeremmel végigsimítottam a hátán, az izmos vállain és végül a felsőtestén. A mellkasa pont annyira volt kidolgozott, mint amennyire én szerettem. Nem mondható öregnek valaki 32 évesen, de a korosodással együtt megszaporodtak a szőrszállak a mellkasán, de ez még sármosabbá tette Őt.

A csókokból és vágyakozó pillantásokból eljutottunk aztán oda, hogy szeretkezzünk. Nagyon hamar köszöntött ránk a gyönyör, hiszen nem tegnap volt az, mikor testünk utoljára egyesült. Pihegve hagyta el testem, majd lejjebb kúszott az ágyon és a hasam sok puszival halmozta el, végül vágyakozóan nézett szemeimbe.

-Tudod…- kezdte el mondókáját, de ujjam a szájára téve intettem csendre. Fölösleges volt minden szóbeszéd a részéről, pontosan tudtam, hogy szavai és gondolatai mihez is kötődnek.

-Én is elérkezettnek látom az időt egy újabb várandósságra. Jöhet a második baba! De mostmár igyekezned kell, ha fiút szeretnél.- bazsalyogtam.

    A másnap reggelem az újság és egy csésze jó erős kávé felett kezdődött. Nem vagyok koffeinpárti, de most szükségem van erre a nedűre, mely csodát okoz., ha az ember álmos és fáradt. Elég hosszúra sikeredett az éjszakánk, rengeteget beszélgettünk na és persze… mást is csináltunk. Volt mit bepótolnunk, főleg szeretkezés terén. Még egy mostanihoz hasonló éjszaka és behozzuk a lemaradást!

Szétnyitottam az újságot és Párom fényképével találom szembe magam. Az egyik svájci sportújság exklúziv interjút készített Vele a tegnapi futamot követően. A lap negyedik oldalán volt megtalálható az interjú, egy teljes oldalt szántak csak Neki. Izgatottan kezdtem az olvasásába. Már a cím is felkeltette az érdeklődésem.

“Itt ülök a Red Bull Racing motorhomejában és épp az interjúalanyom  várom, aki nem lesz más, mint Sebastian Vettel.  A csapaton belüli légkör nem az igazi, ezt meg kell állapítani.  A csapat a 4. helyen végzett a konstruktőrök versenyében, a mai futamon Vettel révén el is csípték a dobogó legalsó fogkát, de az öröm szinte senkin nem jelentkezik. Volna is okuk az önfeledt ünneplésre és pezsgő bontásra? Az utóbbi évek egyik legnébbszerűbb és legtehetségesebb pilótája, az új generáció hőse visszavonul. A Red Bull az ő tehetsége, tapasztalata és keze által lett  ötszörös bajnok!

  Sebastian Vettel. Sokaknak ismerős ez a név. Számos jelzővel lehetne illetni ezt a heppenheimi srácot, de ezek közül a legjelentősebbeket emelném csak ki: nagyszerű versenyző, ötszörös világbajnok, példakép, barát , szerető és hűséges férj, valamint apa. Csodálatos karriert futott be, feltűnésekor vonzotta az emberek figyelmét. Hatalmas tehetség még 32 évesen is. Utánozhatatlan és egyedi személyisége az autósportok világának, jeles egyéniség, aki szerény, a dicsőség és a hírnév  a mai napig nem árasztotta el elméjét, botrányoktól mentes az élete, sosem olvashattunk róla negatív értelemben a címlapokon. Élete botrányoktól mentes, sosem olvashattunk magánéleti váláságról, az egydüli felkavaró tény az volt, mikor a 2011-es Magyar Nagydíjon egy fiatal lány társaságában jelent meg, akit mindenkinek úgy mutatott be, mint kedvesét. Most azonban mégis felreppent az a pletyka, miszerint a felesége és a kislánya áll a visszavonulásának hátterében.  Mikor felkértük erre az interjúra az volt az első ok, hogy első kézből adjon a választ ezen híresztelésekre.

   Ahogy azt már megszoktuk, Sebastian mosolyogva és nagyon lazán érkezik meg az interjú helyszínére. Mélyen néz az ember szemébe és határozottan ráz velem kezet. Mosolyogva kér elnézést, hogy a megbeszélt időponthoz képest késett pár percet. Késését azzal magyarázta, hogy kissé sokáig tartott a búcsúműsor, melyet a csapat szervezett neki.  Leül a velem szembeni székre, odaint az egyik hostess lánynak és két személy számára kér narancslevet. Miután a kért, kellően lehűtött üdítő elénk kerül, elhelyeztem a diktafont az asztalon és nekikezdtem az interjúnak.

-Sebastian! Szerintem vágjunk is a dolgok közepébe. Úgy ülsz itt velem szemben, mint egy visszavonult pilóta. Lefutottátok a szezon utolsó versenyét, mely egyben az utolsó Forma-1-es futamot jelenti a számodra. Hogy érzed magad jelen pillanatban?

-S.V.- Nehéz szavakba önteni az érzéseim. Ahogy mondod, pár órája intették le a futamot, még fejben kissé a pályán vagyok, próbálok visszagondolni arra, hogyan, mikor és hol vétettem hibákat. Időnek kell eltelnie ahhoz, hogy felfogjam, hogy ez volt az utolsó futamom a Red Bull Racing színeiben, de különösebben a Forma-1-ben.

-A verseny közben gondoltál arra, hogy mi fog rád várni a kockás zászló lengetése után?

-S.V.- Az egész hétvégén nem gondoltam arra, hogy mi fog történni a futam után. A csapatnál mindenki úgy kezelte ezt a hétvégét, mint egy akármilyen futamhétvégét. Mindenki tette a dolgát, mindenki próbálta a mximumot nyújtani annak érdekében, hogy a versenyen minden a lehető legtökéletesebben működjön. A célunk a dobogó volt, nagyon elégedett vagyok a harmadik hellyel, de különösebben azzal, ahogy  a csapat hozzáállt a visszavonulásomhoz.

-Folyamatosan mennek a találgatások a döntésed okait illetően. Mi vezetett idáig, hogy abbahagyod azt, amire az egész életed feltetted?

-S.V.- Számtalanszor elmondtam már, hogy mi áll a döntésem hátterében. Más lettem, szinte fordult velem a világ egy hatalmasat. Már nem élvezem azt, hogy körberepüljem az egész világot azért, hogy körözhessek egy-egy versenypályán. Sokkal inkább élvezem a családommal eltöltött hétköznapokat.

-Az épp téged hazaváró kedvesednek és a leányodnak tehát  semmi köze a döntésedhez?

-S.V.- Egyáltalán nincs! (nevetve rázza a fejét)

-A feleséged hogy reagált a kijelentésedre?

-S.V.- Szinte egyszer sem utaltam arra, hogy abba akarom hagyni az aktív versenyzést, így érthető, hogy meglepődött. Nem vont kérdőre, nem akart lebeszélni erről, csupán elfogadta, hogy ez az én döntésem. Mindig is támogatott és tudom, hogy ezentúl is ezt fogja tenni. Igaz, hogy a versenyzés mostantól már nem az életem része, de feladataim még vannak bőven: boldoggá tenni a feleségem és segíteni neki a gyereknevelésben.

-Szinte példakép vagy versenyzőként és családapaként. A kerrieredre, vagy sokkal inkább a magánéletedben elért sikereidre vagy büszkébb?

-S.V.-A kettő nagyon távol áll egymástól, közel sem lehet összehasonlítani őket, vagy párhuzamot vonni köztük. Az évek alatt sikerült a kettőt jól elhatárolnom egymástól, de ezek ellenére úgy gondolom, hogy mindkettőre ugyanúgy figyeltem. Igyekeztem nem előnyben részesíteni valamelyiket, mert az könnyen a házasságom végét jelentette volna. Gyerekkoromban az volt az álmom, hogy autóversenyző legyek, hogy elmondhassam magamról, hogy Forma-1-es világbajnok vagyok. Ez szerencsére teljesült. Aztán, ahogy egyre idősebb lettem már hangsúlyt fektettem a magánéletemre is. Minden férfi vágyik és szép, okos, intelligens és csinos feleségre és a nappaliban rohangáló gyerkőcökre. Nekem sikerült mindezeket megkapnom, igazán szerencsés egyednek érzem magam. Felfelé ívelt a karrierem és az életem is. Persze voltak nehézségek, rögös utakon is jártunk a kedvesemmel, de mindketten rátaláltunk a helyes irányra, mely a boldogsághoz vezető utat jelentette a számunkra.

-Nemcsak nemzetiségben, de stílusban és mentalitásban is hasonlítassz nagy elődödhöz, Schumacherhez. Rengeteg emberrel beszéltem a pályafutásod indulásakor és úgy vélték, hogy te képes vagy arra, hogy megdöntsd ez ő rekordjait. Nem vagy csalódott, hogy nem sikerült?

-S.V.- Nézd! Mikor aláírtam az első szerzősédem a legelső  Forma-1-es csapatomnál, egy percet sem gondoltam arra, hogy majd megjelenek, mint zöldfülű és pofátlan módon letaszítok valakit a trónról. A célom csupán az volt, hogy világbajnok válljon belőlem. És az 5 vb cím több, mint amiről én valaha is álmodtam. Abszolút nem vagyok csalódott. Miért is lennék? Ő egy nagyszerű versenyző volt, nagyszerű karrierrel. Azt hiszem magától beszél az a 7 VB cím. Ezt a rekordot sosem akartam megdöneni, vagy épp lemásolni a karrierjét, hiszen mindent a két kezi munkájával ért el. Lehet, hogy sok dologban hasonlítunk, de olyan célt, hogy rekorddöntés sosem tűztem ki magam elé.

-Ha már Schumacher. Látsz esetleg esélyt arra, hogy hozzá hasonlóan pár év kihagyás után újra a Forma-1-ben láthassunk?

-S.V.- Bonyolult kérdés. Hozzú távra ilyesmi terveim nincsenek.

-Barátod, a finn Kimi Räikkönen 3 éve a WRC-ben versenyez. Arra sem látsz esélyt, hogy oda igazolj?

S.V.-  Kecsegtető a WRC világa számomra, sokszor tettem már látogatást egy-egy szakaszon és tetsztik nekem az a világ. Nem olyan kötött a program, mint a Száguldó Cirkuszban.  Jelenleg még nem gondolkodtam a rallizáson, de ha lehetőséget kapnék az egyik ottani csapattól, akkor elgondolkodnék.

-A rajongók szívesen hallanának még felőled. Ugye fogunk még hallani és olvasni rólad?

-S.V.- Nem tűnök el a nyilvánosság elől, a csapattól ajánlatot kaptam, hogy segédkezzek a jövő évi autó fejlesztésében.  És úgy döntöttem, hogy a következő évtől anyagilag támogatni fogok egy németországi gokartpályát és azokat a kissrácokat, akik hozzám hasonló álmokat kergetnek. Az utánpótlásra mindig szükség van.

-Végül, üzensz valamit azoknak az embreknek, akik segédkeztek abban, hogy beteljesítsd álmaid?

S.V.-  Rengeteg ember van ma is körülöttem, aki azon dolgozik, hogy nekem minden a legtökéletesebben alakuljon. Névről mindenkit felsorolni nem szeretnék, hiszen hosszú lenne a lista, de röviden és velősen köszönet a családomnak, a barátaimnak, a Red Bull csapatának és nem utolsó sorban a szurkolóimnak, akik versenyről versenyre bízattak, sokszor a legőrültebb módon.”

-Mit olvasol ennyire koncentráltan? Arra sem reagáltál, hogy a nyakadba csókoltam.- ülte le mellém a férjem.

-A futam utáni interjúdat olvastam,

-Igazán?- leődött meg. – Milyen címet adtak neki?- kíváncsoskodott.

-Az egyik mondatod ragadták ki: On the way to happiness…

Vége

77.fejezet

-Mit csináljak szívem? Segítsek leülni? Jönnek a fájások? Hol simogassam, hogy ne fájjon annyira?- pánikolt. Be kell valljam, nagyon aranyos volt ebben a kissé zavarodott állapotában. Hirtelen azt sem tudta mihez kezdjen, fordult jobbra, fordult balra, idegesen toporgott előttem. Jött-ment a konyhában, nekem csak néznem kellett szokatlan reakcióját, mégis elfáradtam. Igazából valami ilyesmi viselkedésre számítottam Tőle. Férfi, ilyen helyzeteket nem tud uralni, és még tapasztalatlan is. Igaz, utóbbi az rám is illik. Így a Heikétől kapott tanácsokra és az ösztönömre hallgattam.

-Nem fáj sehol sem. Még nem. Viszont be kell mennünk a kórházba, Lara az éjszaka folyamán meg fog születni.

-Rendben. Segítek összepakolni pár ruhát, hogy hamarabb elindulhassunk.- helyeselt. Elzártam a sütőt és nekikezdtünk a pakolásnak.

Rekord idő alatt végeztünk és beültünk az  autóba. Minden gondolatom az előttem álló hosszú órák körül forgott, életemben először fogok szülőszobában feküdni és…elkap a rettegés, ha csak a szülésre és a vele járó fájdalmakra gondolok. Férjem is felfokozott idegi állapotban volt, ujjaival idegesen dobolt a kormányon, a sebességmérő mutatója lassan a 120 km/h felé csúszott.

-Sebastian, vegyél vissza a sebességből, nem kell rohannunk, még nem jelentkeztek az első fájások. És arra is megkérlek, hogy nyugodj le, ideges és feszült leszek, ha Rád nézek.

Azonnal levette a lábát a gázról, érezhető volt, hogy veszítünk a tempóból.

-Sajnálom. Tudom, hogy elég rossz a problémamegoldó képességem, ez az a helyzet, mikor képtelen vagyok helyesen gondolkodni. Nem tudom eldönteni, hogy az izgalom, a félelem vagy az idegesség hajt-e jelen pillanatban.

-Valami hasonlót érzek én is.- vázoltam övéhez hasonló érzéseim.- Izgatott vagyok, mert pár órán belül a kezemben tarthatom azt a csodát, melyet kilenc hónapon át hordoztam. Ugyanakkor félek is, hiszen bármilyen probléma felléphet és ideges is vagyok persze, mert ismeretlen helyzetbe csöppentem, nincs tapasztalatom ezelőtről.

-Mindvégig veled leszek, együtt fogjuk a világra hozni az első gyermekünket. Nem lenne szívem magadra hagyni téged.- ígérte meg.

Óriási nehézségek árán tudtam kikászálódni az autóból, sétálni is nehezemre esett, a pici egyre erősebbekett rúgott, az erőm kezdett elhagyni. Férjem erőlködés nélkül karjaiba kapott, mintha pehelysúlyom lenne, bár jó 15 kilóval nehezebb vagyok, mint a terhességem előtt. Amint meglátták, hogy várandós vagyok, egy aszisztens rögtön tolószéket tolt, beleültettek és betoltak egy liftbe. A második emeleti folyosón toltak végig, végül az utolsó szobában álltunk meg.

-Most felkészítjük önt a szülésre.- fordult felém az asszisztens nő.

-Értesítem az otthoniakat, hogy behozatalak a kórházba. Megkérem őket, hogy mihamarabb jöjjenek ide.

-Rendben. De kérlek siess vissza, nélküled nem tudom végig csinálni!- görbültek sírásra ajkaim.

-Két perc és jövök.- lágy csókot adott és kiment a szobából.

Átöltöztettek egy kék hálóingbe, lefektettek az ágyra és azt a tanácsot adták, hogy relaxáljak. Persze az ápolóknak roppant könnyű volt nyugtatni engem és folyton rám vigyorogni, nem ők állnak a szüléshez közeli állapotba. Közben férjem is visszaérkezett, azonnal mellém lépett és megszorította a kezem.

-Anyáék felülnek az első ide tartó járatra, 2-3 órán belül itt lehetnek. Megkértem Heikkit, hogy menjen ki értük a reptérre.

-Ezek szerint Brittáék és tudják már, hogy itt vagyok a szülőszbában.- szűrtem le a következtetéseket.

-Igen. Szóltam Berniéknek is, anya pedig megígérte, hogy értesíti a nővéreimet, nincs kedvem és türelmem végigtelefonálni mindenkit.

-Pár óra múlva egy hatalmas tömeg fog a folyóson ácsorogni és fel-alá járkálni.

-Tökéletesen helyes megállapítást.- bólogatott.- De szerencsére én nem leszek köztük. Beszéltem az orvossal, aki megengedte, hogy a szülés pillanataiban is melletted lehessek.

Megnyugtató hír volt ez a számomra. Az idő telt, a percek peregtek. Hol férjemmel beszélgettem, hol a hófehér plafont bámultam.

-Nagyon félek Seb.- aggodalmaskodtam, s könnyek szöktek szemeimbe.

-Kicsim, nincs mitől tartanod. Itt leszek veled, a legjobb szakorvos fogja lebonyolítani a szülést, nemsokára egy gyönyürű és egészséges kislányt fogsz a karjaidban tartani.- mosolygott rám Párom, jelenlegi legnagyobb támaszom.

-Köszönöm, hogy nem hagysz magamra.

-Az első percektől kezdve támogattalak, miért pont most ne tenném ezt, mikor a legnagyobb szükséged van rám?

  Sokáig veszélgettünk még teljes nyugalomban, aztán fél 9 körül kezdtem elég furcsán érezni magam, sejtéseim szerint közeledtünk ahhoz a perchez, mikor valóban beindul a szülés. A semmiből lettek erős fájdalmaim, melyeket csak úgy tudtam elviselni, ha megemelkedtem picit és elfordítottam a fejem.

-Kezdődnek a fájások?- nézett rám az egyik asszisztensnő. Választ nem tudtam adni, mert ismét összehúzódott a méhfalam és ismét kiáltás szakadt fel a mellkasomból. Nagyjából félpercenként zengett a szülőszoba és az egész folyosó az én hangomtól.

-Megyek, hívom az orvost!- pattant fel végre az ápoló a helyéről, kezdett elegem lenni, hogy néz, miközben én itt kínlódok. Görcsösen markoltam bele a lepedőbe, a másik kezemmel pedig magamhoz húztam férjem kezét és megszorítottam azt.

-Ha nem bírod a látványt, nem kell itt maradnod.- suttogtam. Bármennyire is szeretném, hogy együtt csináljuk ezt végig, nem köthetem ide magamhoz erőszakkal, mert nem épp kellemes látványban lesz része.

-Ne beszélj butaságokat! Megbeszéltük, hogy támogatlak, együtt fogjuk ezt végig csinálni és kész. Úgyhogy velem ne törődj, inkább azzal foglalkozz, hogy lélegezz mélyeket.- utasított.

Pontban 21:00-kor aztán megkezdődtek életem eddigi legkeményebb órái. Azt hittem, hogy vért izzadok már, de a fáradozásaimnak semmi eredménye nem lett, a baba sehogy nem jött a világra. Titkon beletörődtem abba, hogy császármetszéssel fogok életet adni az első babámnak.

-Nem bírom már, feladom!- dőltem erőtlenül az ágyra a sokadik próbálkozás után.

-Nem adhatod fel! Végig tudod csinálni édesem, kérlek szedd össze magad, oké?- jött a bíztatás a jobb oldalamról. Ő megtörölte verejtékező homlokom és egy puszit is kaptam mellé. Elképzeltem az életünk hármasban, ahogy a kislányunk nevetésére vagy épp sírására ébredünk. Ez az idilli kép adott nekem újból erőt. Ugyan már teljesen kimerült voltam, még egyszer minden erőmet beleadtam. De megérte: gyereksírás ütötte meg füleim. Boldog mosollyal dőltem hátra az ágyon, oldalra fordítottam a fejem és Sebastian válla fölött rápillantottam az órára. Éjjel 2 óra volt, 5 órás vajúdás után meghallhattam, ahogy a kislányom életében először felsír.

-Gratulálok, egy makk egészséges és gyönyörű kislány édesanyja vagy mától.- egy rózsaszín plédecskébe bugyolált kis csomagot nyújtott át a doki a karjaimba. Sebastiannal összenéztünk, mindkettőnk tekintete fátyolos volt. Meg sem tudtam szólalni a látványtól, minden porcikám remegett a boldogságtól. Amennyire erőm engedte, magamhoz öleltem a kis Csodát.

-El kell vinnünk a kislányt megfürdetni és néhány órára inkubátorba kell raknunnk.- a nővér kivette a karjaimból a csöppséget.

-Miért, valami baj van vele?- kérdeztem megrettenve.

-Csupán rutinvizsgálatokat végzünk rajta, ahogy ez ilyenkor szokásos. Reggel több ideig gyönyörködhettek benne.- adott megnyugtató választ a doki.

Sebastiant ezután kiküldték a szobából, megmérték a vérnyomásom, különféle kérdéseket tettek fel nekem az állapotomról. Rámadtak egy tiszta hálóinget és kitoltak a szülőszobából. Sebastian rögtön idesietett, megfogta a kezem és kézfejemre egy lágy puszit lehelt. A folyosó legvégén ott ácsorgott Heike és Norbert.

-Hogy érzed magad kislányom?- érdeklődött állapotomról Heike.

-Nagyon kimerült vagyok, alig bírom nyitva tartani a szemem.- panaszoltam.

-Volt lehetőségünk egy pillanatra látni a kisunokánkat. Gyönyörű a kis Lara, hálásak vagyunk, amiért gazdagítottad a Vettel családot egy újabb büszkeséggel.- mosolygott rám büszkén Norbert.

-Nem nekem kell hálát adnotok, hanem a fiatoknak. Csodálatos ember, aki nemcsak a férjem, hanem az újszülött kislányom édesapja és a valaha volt legnagyobb támaszom. Nélküle nem tudtam volna ezt a fárasztó és megterhelő 5 órát végigcsinálni.- dicsőítettem a férjem, hiszen megérdemli. Minden erőm összeszedve még egy utolsót mosolyogtam Rá, majd lehunytam  szemeim és álomba szenderültem.

   Mikor ébredezni kezdtem úgy éreztem magam, mint akit teljesen kicseréltek. Lassan nyitottam ki a szemeim és ritka pillanatok egyike vetítődött elém: férjem a szobában fel-alá járkált, kezében az éjszaka folyamán világra jött kislányunkkal. Lara édesen gagyogott az ő babanyelvén, hiszen apuci vicces grimaszokat vágott.

-Azt hiszem jobb, ha nem hagyom veled Larát túl sok ideig, mert még a végén eltanulja tőled ezt a sok grimaszt.- kuncogtam, s közben feljebb tornáztam magam az ágyon.

-Jó reggelt szerelmem!- fordúlt meg megszeppenve.- Észre sem vettem, hogy felébredtél, annyira lekötötte a figyelmem ez a kis Tündér.- megcirógatta a kicsi pofikáját, majd hozzám lépett és vérforralóan megcsókolt.- Amúgy biztos, hogy kis humorzsák lesz a kislányunkból.

-Ja. Az apja génjeit örökölte ebben is.- nevettem.- Ha kibabáztad magad, akkor átadod nekem is a leánykát?- pislogtam csábosan a férjemre. A karjaimba adta a picúrt, hálás mosolyt küldtem cserébe, majd a csöppségre tévedt a pillantásom.

-Istenem, de gyönyörű vagy!- teljesen a kishölgy bűvöletébe kerültem. Nem bírtam akár egy pillanatig sem levenni a tekintetem gyönyörű, angyali arcocskájáról. Egy hatalmas csodát ringatok a karjaim közt. Ez a csoda tisztaságot, bűntelenséget hordoz magában. Hirtelen kipattantak a szemei, megszeppenve pillantott először körbe, majd rám.- Jó reggelt Hercegnőm! Én a mami vagyok, akinek a pocakját annyiszor rúgdosdad. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy megfogantál és hálás vagyok amiért úgy döntöttél, hogy megsimerkedsz a szüleiddel.- mosolyogtam könnyeim mögül a karjaimban nyugvó picúrra. Óvatosan megpusziltam a homlokát, a pici szemeit és az apró ujjacskáit. Végül a pisze orrához dörzsöltem az én orromat. Bőre elmondhatatlanul puha és illatos volt. Arcának hosszas fürkészése után rájöttem arra, hogy ez a gyermek tiszta apja. Ugyanazt az égszinkék és tiszta szempárt látom magam előtt csillogni, mint mikor a Párom szemébe nézek. A gyengédség és a pajkosság keveréke préselődött bele, talán ezért van az, hogy nem bírok betelni az elém táruló látvánnyal. Ugyanakkor azért megállapíthatom azt is, hogy bár a szemei és az orra kiköpött Sebastiané, azért valamit tőlem is örökölt: a szája formáját és a fülecskéit. Egyikőnk sem tagadhatja le ezt a gyermeket, hiszen a hasonlóság messzire virít. Akaratlanul, de kicsordult egy könnycsepp, mikor arra gondoltam, milyen jó is lenne, ha apa  és anya belépne most azon az ajtón, gratulálnának nekünk és felváltva tartanák a karjaikban a kis Lara Vettelt.  Átkarolnának minket és hozzám hasonlóan megbűvölve csodálnák az első unokájukat…

    A délelőtt nagy része nem telt unalmasan. Sebastian haza ugrott egy kis időre, lefürdött, átöltözött, később elment a polgármesteri hivatalba, hogy Larát anyakönyveztesse. Larával gondolni sem tudtunk arra, hogy mennyire hiányzik Apuci, ugyanis egész délelőtt látogatóim akadtak: először Alexa és Jamie ugrott be hozzánk egy kis időre, babázgattak, csodájára jártak a kislánynak, beszélgettünk, így tudtam meg azt az információt, hogy ők is gyermekáldás elé néznek. Távozásuk után megetettem Őt, majd tartottunk egy késő délelőtti pihenést. Az ebédet Heike és Norbert szolgáltatta nekem, a kórházi koszt nagyon nem volt elfogadható a számomra. Ebéd után olyan személyek kopogtak az ajtómon, akikre a legkevésbé számítottam: Christian Horner, Adrian Newey és Rocky. Jól esett, ahogy kérdezgettek az állapotomról, hogy milyen volt a szülőszobában feküdni. Igazi élvezettel meséltem a kislány világra jöttéről, miközben a három “agytröszt” egy pillanatra sem tudta letenni a legifjabb Vettelt. Szerencsém van, hogy kislánnyal bővült a család, ha fiú lett volna… sejtéseim szerint már most arról filozofálnának nekem, hogyan kerüljön közeli kontaktusba a csapattal…

  Késő délutánra Sebastian is minden hivatalos ügyet elintézet, nem hittük volna, hogy a babavállás ennyi rendeznivalóval jár. Fáradalmait természetesen a csöppségben pihente ki. Már nem sokáig élvezhettük ezen a napon Lara társaságát, barátainak szerencséjük volt, még épp időben érkeztek.

-Sziasztok!- köszöntöttem Bernit és Tommit széles mosollyal az arcomon.

-Csajszi!!- rohant felém barinőm, aki szorosan átölelt.- Jól vagy? Hogy érzed magad?- kérdezte halkan, Lara ugyanis az apukája karjaiban aludt. Nem csak a pocakomban való tartózkodás alatt, de a nagyvilágban is nyugtató hatással van rá a férjem.

-Mostmár jól vagyok, tegnap rettenetesen kimerített az 5 órás vajúdás. Ma reggel mintha teljesen új bőrben ébredtem volna, mintha csak álmaimban adtam volna életet egy gyereknek.

-A kislányod látványa és közelsége adrenalinnal feltölt, ezért nem érzel kimerültséget. És te Sebastian?- nézett Páromra.

-Én hát…nehéz szavakba önteni, amit jelen pillanatban érzek. Először is boldog vagyok, amiért a karjaimban tarthatok egy ilyen tüneményes kisbabát, másodszor pedig hálás vagyok a feleségemnek, hiszen tegnap megkaptam általa életem legnagyobb ajándékát.- pillantott rám fátyolos tekintettel.- De nézzétek meg ti is ezt a kis tüneményt.- fordult barátaink felé. Immár üres karokkal leült az ágyam szélére és átkarolta a vállam. Ránéztem és tudtam, hogy komoly, ám ugyanakkor meghitt pillanatok következnek:- Büszke vagyok rád, tegnap éjjel csodálatosan küzdöttél. Köszönöm, hogy az életem részei vagytok.- suttogta fülembe, majd puha ajkai megtalálták az én szám.

Mindig is úgy tartottam, hogy csak akkor szülök majd gyermeket, ha az általam választott férfi megérdemli. Sikerült jól választanom magamnak párt, hiszen ebben a házasságban nem csak szerelmet kapok, hanem rengeteg törődést, figyelmet. Ezek azok a dolgok, melyek alapján hónapokkal ezelőtt rávettem magam arra, hogy akkor válljon belőlünk felelősségteljes szülők. Mától nemcsak egy arany karikagyűrű jelzi a mi kötöttségünk, hanem egy csodálatos gyermek is.

-Te szent ég!- kiáltott fel barátnőm. Azonnal szétrebbentünk Sebastiannal.- Le sem tagadhatnátok ezt a csöppséget! Tiszta apja és tiszta anyja.- kuncogott.-Jajj egyem a pici szíved. A lehető legjobb helyre születtél, anyádék már most imádnak. Gratulálok nektek, szebb gyermeket nem is hozhattatok volna össze. Tommival le vagyunk nyűgözve, biztos, hogy a fiúnkat is hirtelen az újja köré fogja csavarni.

-Berni!-szóltam rá erélyesen.

-Most mi van? Mi rosszat mondtam?- pislogott ártatlanul.- Remek kapcsolatot ápolunk mi négyen, rengetegszer fogunk összeülni egy-egy családi ebéd keretein belül. Ők is megismerik majd egymást, sokat fognak együtt játszani és én egy cseppet sem lennék meglepve, ha egy nap azzal állítanak majd elénk, hogy össze akarnak házasodni!- harapta be alsó ajkát, hogy mosolyát leplezze. Egy “nem hiszem, hogy ilyen eszedbe jutott” pillantással ajándékoztam meg.

-Azt állítod, hogy az én lányom meg a te fiad????- dünnyögött Seb.- Minden egyes fiút el fogok kergetni a kislányom közeléből!

-Te és a keményszívűség Sebastian.- röhögött Berni. Lara ebben a pillanatban sírt fel.

-A hülye képzelgéseidtől még a lányom is megijedt!- lövellt bosszús pillantásokat a férjem.

-Ne is hallgass Bernire. Imád sületlenségeket beszélni.- beszéltem a hozzám visszakerült picikémhez.

-Persze- persze. Majd 18-20 év múlva jusson mindkettőtök eszébe ez a beszélgetés.- figyelmeztetett Berni.

*********

   Larával szerencsére minden a lehető legnagyobb rendben volt, így három nappal később már készülhettünk a hazatérésre. Ideje, hogy megsimerkedjen a kis birodalmával, azzal a környezettel, ahol növekedni fog és ahol élete legszebb pillanait fogja leélni. Sebastian elment a zárójelentésemért és kifizette a szülésért járó elég nagy összeget, én addig tisztába tettem és átöltöztettem Larát. Befektettem a babahordozóba s megvártuk apucit. 40 perccel később már átléptük a baari otthonunk küszöbjét.

-Anya főzött nekünk pár napig elengedő ételt, kitakarított, mosott és vasalt, szóval ilyesmikkel nem kell foglalkoznod a közeljövőben.- informált.- Az orvos azt mondta, hogy pár napig még kerülnöd kell a megterhelő munkát és megígértette velem, hogy figyelni fogok rád. Úgyhogy tessék szépen ágyba bújni, én pedig megmelegítem az ebédet.- utasított.

-Na gyere te kis Királylány!- emeltem ki a babahordozóból, ráfektettem a pelenkázóra és levettem a fölöslegesnek tűnő ruhadarabokat. Mivel a pelusa tiszta volt, ezért nem foglalkoztam a tisztába tevéssel, egy rövidujjú kis pólót adtam rá, befektettem a kiságyba és betakartam. A termosztátot feljebb tekertem, a 22 Celsius- fokot találtam a megfelelő szobahőmérsékletnek. Még visszasétáltam a kiságyhoz, megsimogattam a kis buksiját és magára hagytam. Az ő és a mi szobánk ajtaját is résnyire nyitva hagytam, hogy halljam, ha sírni kezd. Kivettem a szekrényből egy kényelmes melegítőt, hogy át tudjak öltözni. Bugyiban és melltartóban késztetést éreztem arra, hogy a tükör elé lépjek. Meredten bámultam a tükörben képződött képett. Nem is hasonlítok arra a nőre, aki a terhesség előtt voltam. A mellem láthatóan megereszkedett, a fenekem is nagyobb lett és akkor még nem is említettem a combjaim. A hasam a szülés után megjelenő csíkokkal volt tele. Sebastian ebben a pillanatban lépett be az ajtón, jól megpakolt tálcával a kezében. Az ágyhoz szaladtam, a mellem elé tettem a pólóm és beszaladtam a fürdőbe. Minderre egyszerű a magyarázat: nem akarom, hogy így lásson! Kövérnek érzem magam és pont ezért félek attól, hogyha ruha nélkül lát meg, rögtön ki fog ábrándulni belőlem. Jelen pillanatban eléggé kilátástalan a helyzetem, nem tudom mikor fogom visszakapni a szülés előtti alakom és ebből következően mikor fogok újra beleférni a ruháimba. Azt hiszem itt az ideje annak, hogy megbarátkozzak azzal a ténnyel, miszerint a férjem már sosem fog azzal a vágyakozó tekintettel rám nézni, mint ezelőtt. És… elkönyvelhetem azt is, hogy már nem fog kívánni engem… Megmostam arcom, a hideg vízzel próbáltam a fejem gondolatmentesíteni. Félénken léptem ki a fürdőből, a szoba üres volt, csupán az ebéd illata terjedt szét a hálóban. Épp azzal nyugattam magam, hogy Párom nincs itt, mikor hátulról valaki megragadta a csuklóm. Megfordultam, s egy nagyon aggódó tekintetű Sebastiannal néztem farkasszemet.

-Mi volt az előbbi jelenet Reni? Míért rohantál a füdőbe előlem? És miért takargatod a tested?- vont kérdőre. A felém intézett pillantásai úgy hatottak rám, hogy ki sem tudtam bújni a kérdései alól.

-Én csak…- szégyenemben lehajtottam a fejem.- Nem akartam, hogy meztelenül láss engem.- suttogtam.

-Dehát miért?- lágyult el a hangja.

-Lényegtelen. Butaság az egész, annyira nem fontos.- legyintettem.

-Nekem igen is lényeges! A szerelmem, a feleségem és az újszülőtt gyermekem édesanyja vagy, és nagyon is érdekel, hogy mi van veled.- lágyan megsimogatta az arcom, majd óvatosan állam alá nyúlt. Mostmár esélyem sem volt, hogy elkerüljem a pillantását. Lebuktam, nem tudtam kiküszöbölni azt, hogy ne lássa könnyes szemeim.- Héé édesem, mi a gond? Nem tudom mi az oka az előbbi zavaros viselkedésednek, de szeretném, ha megtudnánk beszélni.- összekulcsolta ujjaink és az ágyhoz navigált.

-Megrémültem attól, amit a tükörből láttam. Nem tetszem magamnak és biztos, hogy neked sem. Kellett nekem szülni! Felszedtem rengeteg kilót, tele van kékes csíkokkal a hasam, megereszkedett a mellem és ez a szoptatás ideje alatt csak rosszabb lesz. De nem ez a legnagypobb problémám. Félek.- hüppögtem.- Tudom, hogy már nem fogsz úgy kívánni, mint ezelőtt.- biggyesztettem le ajkaim.

-Butaságokat beszélsz és most szívem szerint jól elfenekelnélek. Szőröstől-bőröstöl szeretlek, elfogadlak ilyennek, még 100 kilósan is imádnálak! Igen, felkerült rád pár kiló és akkor mi van? 9 hónapon át hortoztál egy napról-napra cseperedő magzatot, az csak természetes, hogy nem lesz modell alkatod. Verd ki a fejedből, hogy kövér vagy, hogy nem tetszel nekem, mert nagyon nincs így. El sem tudod képzelni, hogy mennyire felnézek rád.

-Komolyan? Dehát miért?- szeppentem meg.

-Aggódtam érted a szülés közben, féltem, hogy egyikőtök sem lesz egészséges. Filmekben már láttam ilyen jelenetet, de… ez valami durva volt. A valóságban sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy az a képernyőkön keresztül látszik. Mikor az erőlködéstől megfeszültek az izmait, ordítottál a fájdalomtól és azt hajtogattad, hogy feladod, én…meg sem tudom még most sem fogalmazni azt, hogy mit éltem át. Tehetetlennek éreztem magam, bármit megtettem volna, hogy neked könnyebb legyen, hogy ne kelljen ennyit küszködnöd. Képes lettem volna én vállalni a szülést- ekkor hangosan felkuncogtam- De tudom, hogy sokáig nem bírtam volna, hiszen egy puhány alak vagyok. Gyönyörű vagy és a véleményem sosem fog megváltozni.- megcirógatta az arcom és lágy csókot lehelt ajkaimra.- Ha szeretnéd beszélek Heikkivel, hogy állítson neked össze egy egészségesebb életmódot vagy egy edzéstervet, de persze amíg szoptatsz, nem akarok hallani koplalásról!- fenyegetett meg mosollyal az arcán.

  Épphogy befejezük a vacsorázást, Lara felsírt.

-Megnézem mi a gond a Hercegnőnél, megtennéd, hogy felmosogatsz?- fordultam férjem felé.

-Természetesen édesem. Itt az ideje, hogy én is besegítsek, mert egyedül nem fogod bírni a strapát.

  Tisztába tettem Larát, majd karjaimba vettem és átsétáltam vele a mi szobánkba. Óvatosan leültem az ágy közepére és a kislányom szopizni kezdett. Eltelt 4 nap a szülés óta, s én még csak most szoktam hozzá ehhez a nem épp kellemes élményekkel járó etetési formához. De ez a legtermészetesebb módja annak, hogy a kisbabánk növekedjen és erős nagylánnyá válljon. Ami nekem kissé fájjó és kellemetlen, az neki természetes. Sebastian benyitott az ajtón, de azonnal elsápadt zavarában.

-Ne haragudj, nem tudtam, hogy itt vagy és épp…-harapta el a mondata végét, mintha ciki lenne erről beszélnie egy pasinak.-Menjek ki esetleg?- vetette fel a távozás lehetőségét, miközben az ajtó felé dordult.

-Nem szükséges.- mosolyogtam Rá és megpaskoltam az ágyat. Vette a célzást és elhelyezkedett a hátam mögött. Én feljebb kúsztam és a hátammal a mellkasának dőltem. Ebből a kényelmes pózból figyeltük, ahogy Lara magába szívja a tápláló anyatejet. Miközben táplálkozott, óriási szemeket mereszett ránk. Kezdem szép lassan felfogni, hogy az álmom valóra vállt: édesanya lettem. Rettenetesen féltem a teherbe eséstől, de méginkább a szüléstől és attól, hogy komplikáció fog fellépni. Ezt szerencsére megúszatm, de a félelmeim ettől még nem hagytak alább. Első gyermekem tartom a karomban és félek, hogy rémes anya lesz belőlem.

-Annyira örülök, hogy szép és egészséges kislányom született.- suttogta a fülembe. Lara egyre laposabbakat pislogott már. Tele a poci, lehet újra szundítani.- Bele őrülnék, ha valami baj történne vele.

-Mint ahogy én is.- vallottam be.- Ez a kisbaba az én szemem fénye. Remélem senki és semmi nem választhat majd el minket.

-Elhiszed, ha azt mondom, hogy elrabolta a szívem a kishölgy?- kuncogott, forró lehelletével csiklandozta a nyakhajlatom. Szótlanul bólintottam, hiszen tudom miről beszél. Mélyre hatoló pillantásai engem is fogva tartanak.- Tőled örökölte a szépségét, arcának vonásait és ha belenézek egyenlőre égszinkék szemébe, akkor visszaemlékezek arra a napra, mikor először találkoztunk egymással. Eszméletlenül büszke vagyok arra, hogy két ilyen imádnivaló nő társaságában élhetem le az életem. Végre kijelenthetem azt, hogy elégedett vagyok az életemmel, abszolút semmire nem vágyom már. 26 évesen sikerült révbe érnem.

Szavai hatására a szívem kétszeres gyorsasággal kezdett verni. Isten végre annyi akadály és megpróbáltatás után a boldogsághoz terelte az életem. Tudom, hogy ehhez nekem is sok mindent tennem kellett, az ember a saját sorsának a kovácsa, még akkor is, ha olyan férj van Mellette, mint amilyen az én Sebasom.

*** 3 hónappal később ***

       Arra ébredtem, hogy süpped mellettem az ágy. Ez még nem volt elég indok arra, hogy kinyissam szemeim, de amint meghallottam kislányom mézédes gagyogását, nem bírtam tovább csukva tartani a szemem. Oldalra fordítottam a fejem és számomra már megszokott látvány fogadott, ám ezzel ez édes képpel sosem tudok betelni: férjem  a hátán feküdt, mellkasán a 3 hónapos kislányunkkal. Nagyon jól elvoltak ők ketten, Lara hüvelykujját szopizta, Seb pedig a kis buksiját simogatta, ez hatalmas kacajokat váltott ki a mi kis Hercegnőnkből. Ahogy Lara érzékelte, hogy fennvagyok, rögtön felém nyújtotta kezecskéit. Felültem az ágyon és leemeltem férjemről a babát.

-Jó reggelt a legkisebb Vettelnek!- emeltem a magasba Larát. Imádta, mikor ezt csináltam, fülig érő szája mutatta, hogy tetszik neki, ha foglalkoznak vele. Épp olyan, mint apukája. – Neked is jó reggelt férjecském.- csókoltam meg Sebastiant. Pici ujjakat éreztem a hajszálaim közt, mostanság ez lett az új játékszere. Bár az is meglehet, hogy ezt a büntetést kaptam azért, amiért pár pillanatig Sebastiannal is foglalkoztam.- Csúnya dolog anya haját húzigálni!- büktem meg a kis nóziját, de ő még jobban élvezte, hogy ujjait a hajam köré csavarhatja.

-Kis eneregiagombóc. Igazi kis rosszaság.- csiklandozta meg Seb a babánk hasát.

Közénk fektettem Larát, aki kezeit és lábait azonnal égnek emelte és kapálózni kezdett.

-Az apjára ütött ebben is.- kuncogtam.

-Én szoktam rosszalkodni?- pislogott rám ártatlan tekintettel férjem.

-Ez milyen kérdés volt?- vontam kérdőre.- Nem tudom ki volt az, aki este csínytevéseket követett el az ágyban.- rebegtettem szemeim. Tekintete ködössé vált, amint az éjjelünkre visszaemlékezett. Fantasztikus éjszakában volt részünk úgy is, hogy nem szeretkeztünk. Csókokkal, perzselő érintésekkel repítettük egymást a gyönyörbe. Még nem mertem bevállani egy szeretkezést. Pár hónap már eltelt a szülés óta, de a hasamban olykor elég éles fájdalom nyilalt. De talán majd ma este minden a régi kerékvágásban megy majd.

-A csínytevés és a rosszalkodás nem ugyanaz!- kérte ki magának rögtön.- És nem szabad elfelejteni, hogy nem kaptam szidást a csínytevéseim miatt. Mintha valami olyasmit ziláltál volna a fülembe, hogy “ ne hagyd abba Seb!”.- kajánkodott.

-Lara most figyelj, mert épp apádat készülök laposra verni!

-Ne neveld rosszra a lányom!- fenyegetett meg, ezzel méginkább kihúzta azt a bizonyos gyufát. Csípőjére ültem és csikizni kezdtem. Hagyta, hogy kiélvezzem a pillanatokat, nem vártan gyűrt majd maga alá, kezeim lefogta a fejem fölött és nyakam kezdte harapdálni, majd szívogatni. Lara édes nyelvén kezdett gügyögni, azonnal felé fordítottuk fejünket.

-Így jelzi, ha kezd üres lenni pocak, úgyhogy most muszáj mindent abbahagynuk.- tájékoztattam szormoúan férjem, aki mindezt lemondóan vette tudomásul.

   Este lett, mikor elkezdtem pakolni a bőröndjeibe. Éjjel utazik Ausztráliába.

-Úgy fáj a szívem itthagyni titeket.- sóhajtotta bűnbánó tekintet mellett.- Nem tudom hogy foglak nélkülözni titeket.  A tesztek alatt alig bírtam ki nélkületek, valószínű, hogy meg fogok veszni  a hiányotok miatt. Sajnálom, hogy két hosszú hétre le kell lépnem és magadra hagylak egy 3 hónapos kisbabával.- szontyorodott el.

-Sebastian, már egy hete ez a téma köztünk! Igen, nehéz lesz, de megküzdünk ezzel a hatalmas falattal.  Melegséggel tölt el, hogy ennyire fontosak vagyunk neked, de az élet nem áll meg, vannak kötelezettségeid, másnak is szüksége van Rád, nem csak nekünk.- ujjaimmal a hajába túrtam.- Viszel magaddal valamit, ami  a Laráé?

-Titeket vinnélek magammal a legszívesebben.- tekintete és hangja vágyakozástól lett túlfűtött.

-Ha idősebb lesz, akkor természetesen veled tartunk majd .

Nagyobb falat lesz ez az elválás, mint amire készültem. Így is ki fogok kapni Christiantól, mert Sebastinnak már ma reggel el kellett volna indulnia, ehelyett még mindig itthon pakol és csak éjjel indul útnak.

-Azonnal hívj, ha gondok akadnának itthon és esetleg nem boldogulsz egyedül.- kötötte az ebet a karóhoz, fene tudja, hogy hanyadjára így az este folyamán.

-És he felhívlak, mit tudsz csinálni több ezer kilométer távolságról? Az időmérő vagy a futam kellős közepén kiszállsz az autóból, fogod magad és hazarepülsz minden szó nélkül?- kérdeztem ingerülten.

-Akár ezt is megtehem. Az Isten szerlmére Reni fogd fel, hogy aggódom értetek és jelenleg semmi sincs fontossabb számomra, mint a családom, akik ti vagytok!!- emelte meg a hangját és idegesen becsapta a hálónk ajtaját.

-Annyira tudtam, hogy ez lesz!-beszéltem magamban, miközben az ágyra roskadtam. Nem baj, ha aggódik értünk, ez szerelemből fakad, de az életében vannak még bőven olyan emberek, akik számítanak Rá. Ott van a munkája, ami szinte a hobbija is, nem hagyhatja ott a Forma1-et a kislánya és a felesége miatt. Ezt egyszerűen nem tudom megértetni Vele. Olykor egy szamarat meghazudtoló módon tud makacs és csökönyös lenni. Lenyugtattam egy kicsit az idegeim, muszáj eltakarítanunk a kis nézeteltérésünk okozta maradványokat, nem vállhatunk el egymástól haraggal a szívünkben.

Larácska szobájából hangok szűrődtek ki, halkan be is osontam.  Seb kezében egy csörgő volt, Lara ezt épp készült megkaparíntani, de apuci nem hagyta. Olyanok voltak, mint akik összenőttek, leginkább lelkiekben. Egy igazán nehéz nap után férjem a kislányában keresett energiát. Órákig játszottak a szőnyegen ülve, Sebastian lassan többször fürösztötte meg Larát, mint én, nem lehet őket egymástól elválasztani. Igazi apa-lánya kapcsolat az övék, ezt előtérbe helyezve szerintem nem meglepő, hogy ennyire nehezére esik elszakadnia a lányától.

-Apád néha olyan hülye tud lenni. Anyát folyton megbántom, pedig nem ez a szándékom. Szerinted miért van az, hogy mindig a legfontosabb embereknek gázolok a lelkébe? Ahelyett, hogy a maradék óráimat kellmesen tölteném el vele, leállok vitatkozni és ajtót csapkodni. Szerinted normális vagyok én?- kezdeményezett beszélgetélst a kis Manóval, aki még válaszolni nem tudott ugyan, de kacagni annál inkább.

-Nem szabad apát kinevetni, még akkor sem, ha belátja, hogy tényleg igen makacs.- léptem a kiságyhoz.- Tényleg hülyeség veszekedéssel tölteni az amúgy is kevés és drága időt. Sajnálom, ha túl kemény voltam az imént.

-Én is sajnálom.- borult nyakamba.- De hogy ne csak szóban béküljünk ki, a maradék órácskáinkat feldobhatnánk esetleg egy békülős szexel. Mit szólsz hozzá?

-Azt hiszem ez egy visszautasíthatatlan ajánlat.

 Larát betakargattuk kezébe nyomtam kedvenc nyusziját és megcéloztuk az előbbi veszekedésünk helyszínét. Teljesen feltüzelt az a gondolat kettőnket, miszerint újra eggyé vállhatunk. Az ágyra döntött és a szülésem óta először úgy lehettünk együtt, mint egy csodálatos kislány szülei…

Lara baba :)

76.fejezet

   Azt hittem, hogy jót cselekszem azzal, hogy elkísérem a férjem Belgiumba. Mindenáron Mellette akartam lenni, megegyeztünk abban, hogy erre a versenyre még elkísérhetem. Szerető és támogató feleség akartam lenni, azt hittem, hogy ezzel örömet okozok Neki. Persze, ha az ember előre látná mi fog történni, akkor megfontolná minden döntését.

  Már a Spa-Francorchamps felé tartó járaton jelentkeztek az első problémák. Felszállás után fél órával szédülni kezdtem, izzadt a tenyerem, többször rohantam ki a mosdóba hányni. El kellett könyvelnem, hogy terhesen tényleg ez volt az utolsó utazásom a Forma-1es hévégére. Eljött az az időpontja a terhességnek, mikor már nem ajánlatos a repülés és a magaslati levegő. Panaszkodni tudtam volna egész úton, mégsem tehettem ezt. Csakis saját magam vagyok ezért felelőssé tehető. Megszegtem az orvosom tanácsát. Jót akartam cselekedni, mégis minden rosszul sült el. Elhihetitek, hogy nem így akartam.

  Az időjárás meghatározó jelenség volt, nyomott volt a hangulatom, ingerlékennyé váltam pillanatok alatt, persze ezt próbáltam titkolni. Nem akartam veszekedést kezdeményezni senkivel sem, Párom figyelmét sem akartam elvonni, inkább meghúzódtam a háttérben. Jól teljesített, a csapat folyton dícsérte a hétvége során, én mégsem voltam önfeledten boldog. Úgy tettem, mintha minden rendben volna, a legkevésbé sem akartam én lenni a problémaforrás, mégis egy idő után azt éreztem, hogy azzá sikerült avanzsálnom. Sikeresen birtokba vette agyam az a gondolat, hogy jelenlétemmel több kárt okozok, mint hasznot. Vasárnap este is inkább ott maradtam a szállodai szobánkban, nem volt kedvem megjelenni az After Partyn. Hagytam Őt szórakozni, elterelni  a figyelmét arról, hogy nem kívánatos személy vagyok számára, csak egy púp a hátán.

   Ezek ellenére úgy viselkedtünk egymással, mint ezelőtt: szerelmes csókokat váltottunk, ölelkeztünk, férjem kényeztető simogatásai a mennyekbe repítettek. A kapcsolatunkra szerencsémre nem hatott ki az, amit láttam és amit éreztem. Hétfő késő délután azonban már folytogatva éreztem magam.

-Miért nem vagy őszinte velem?- támaszkodtam a konyhaasztalra.

-Nem értelek. Hová akarsz kilyukadni?- értetlenkedett.

-Előttem nem kell megjátszanod magad Sebastian.- vészesen csattant a hangom.- Mond a szemembe, hogy egész hétvégén csak útban voltam.

-Miért mondjam, ha egyszer nincs így? Miért kell mindig fölöslegesen vitatkoznunk? Miért látsz folyton nem létező dolgokat? Miért, miért, miért?- idegesen csapta a csészéjét az asztallapra, s kilöttyent a teája.

-Nem látom, hanem érzem. És szerintem ez a téma nem hanyagolható.

-Azt akarod, hogy kimondjam, amit gondolok. Tényleg ezt akarod?- sziszegte milliméterekkel az arcomtól.

-Igen!- vágtam rá, s ezáltal kiprovokáltam egy jó kis veszekedést.

-Azt gondolom, hogy felelőtlen voltál. Nem kellett volna majdnem 6 hónapos terhesen csak úgy utazgatnod egyik országból a másikba. Ebben hibáztál, nem cselekedtél okosan, felnőtt nő létére. De ettől függetlenül útban nem voltál, nem tudom ki beszélte tele az agyad ilyen sületlenséggel.- meg akarta simogatni az arcom, de nem engedtem. A büszkeségem sérült volna.

-Bocsánat, hogy nem vagyok időgép, mely a jövőbe lát. Nem tudhattam, hogy rossz vége lesz annak, hogy Veled tartok. Az utazás előtt jól éreztem magam, láthattad, hogy nem jelentkeztek rosszullétek és fáradékony sem voltam. Nem voltam útban oké, de valami miatt mégis felhúztad az orrod.- zártam le a vitát és otthagytam a konyhában. Meg sem álltam a szobánkig. Az ablakhoz sétáltam  és csak bámultam kifelé. Bámultam pislogás nélkül, ahogy odakinn szakad az eső, ahogy az esőcseppek az ablaküveg tetejéről száguldoznak lefelé. Egy idő után éreztem, hogy az én arcom is nedvessé válik. A kislányom nagyon mocorgott már a pocakomban, azóta nyugtalan, mióta vitát kezdeményeztem a férjemmel és annak már bő fél órája. Azt hiszem a pocaklakóm nem veszi jó néven, ha mi veszekszünk, úgyhogy az érdekében mellőznünk kell a hangoskodást. Egy melegséget sugárzó tenyeret éreztem a hátamon. Ettől az érintéstől átfutott rajtam a hideg.

-Sajnálom, hogy olyan gorombán viselkedtem veled. Tudom, hogy nem lenne szabad.

-Nehogy még te kérj bocsánatot azért, amiért van egy hisztis és kibírhatatlan feleséged.- válaszoltam szipogva és közben letöröltem arcomról a könnyeket.

-Egyáltlán nem vagy sem hisztis, sem kibírhatatlan.- ölelt át hátulról, állát vállamra támasztotta. Ujjbegyével bebarangolta a hasam összes négyzetmilliméterét.- Néha kicsit túllősz a célon és butaságokat beszélsz, de ezekkel nem tudsz véglegesen magadra haragítani. Szerinted milyen az a házasság, melyben nincsenek apró összezördülések?

-Nem tudom.- vontam vállat unottan és továbbra is pityeregtem.

-Szerintem ott valami nem működőképes. A veszekedések nagyrészt abból adódnak, hogy az egyik fél nyiltan kimondja azt, amit gondol és érez, mint ahogy te is tetted nemrég. Bevallom, okosan cselekedtél.

-Miért gondolod ezt?- fordultam felé fürkésző tekintettel.- Ne felejtsd el, hogy miattam zengett a ház.

-Jobb, ha kimondod, ami nyomja a szíved. Úgysem tudod a végtelenségig elnyomni magadban, egyre inkább összegyűlnek az aggasztó problémák és maguk alá temetnek.

“Végre egy valami, amit normálisan csináltam”- gondoltam magamban.

Beszélgetésünk alatt valami olyasmire derítettem fényt, amit eddig nem észleltem az elmúlt 5 hónapban egyszer sem. A kislányom a férjem hangját hallva megnyugodott, már nem mocorgott a méhemen belül.

-A leányod nagyon szereti a hangszíned. Még a végén féltékeny leszek Rád, amiért te megtudod nyugtatni, én viszont nem.

-Oh. Ez most meglepedt.- nem sokkal később leguggolt, majd beszélni kezdett.- Hallod kicsi Lara, sikerült anyát féltékennyé tenned.- kuncogott.

-Lara?- magasba szaladt szemöldökkel  fürkésztem arcát.

-Ühüm.- bólogatott.- Gyere, üljünk le.- magával húzott az ágyhoz, elhelyezkedett a szélén és az ölébe fészkeltem magam.- Már csak 4 hónap van vissza a szülésig és pár nappal ezelőtt titkon elkezdtem neveken gondolkodni. A Lara név nemcsak hogy elnyerte a tetszésem, hanem magával ragadott, de nem tudom megmondani, hogy pontosan miért. Persze a név az egy olyan tényező, melyről közösen kell döntenünk. Nem kell feltétlenül ezt a nevet kapnia, biztosan neked is van egy favoritod.- avatott be.

-Én…- kezdtem a válaszom hebegéssel, ugyanis nekem még nem készült el a képzeletbeli névlistám. Viszont az emlékeimben kutatva beugrott az Emma név. - Nekem tetszik, szóval maradhat.- egyeztem bele. Az általa választott névnek van egy különleges csengése, első hallásra beleszeret az ember, nem csoda, hogy Párom esetében is megtörtént a hatás.

-Tudod ki szeretnék még térni két apró tényezőre, ezeket akkor akartam elmondani, ha esetleg kampányolnom kell a Lara név mellett. Belekalkuláltam azt is, hogy esetleg nem sikerül dűlőre jutnunk. Az egyik az, hogy nagyon jól passzol a Vettel családnévhez. Lara Vettel.- ízlelgette a hangzását. Szinte simogatta a fülem, ahogy kiejtette a száján.- Különösen passzolnak egymáshoz, harmóniában és összehangban vannak A második tényező pedig az, hogy… - mély levegőt vett, de folytatni nem tudta, mert nem hagytam. Rájöttem mire akar kilyukadni.

-Hasonlít Édesanyám nevére. Csupán egy ‘U’ betű tesz különbséget.

-Örülök, hogy észrevetted a hasonlóságot.- mosolygott.- Biztosan örült volna annak, ha az első unokáját róla nevezzük el, de rád is gondolnom kellett. A Laura név kiejtésekor mindig el szomorodnál és nem akarom, hogy az a név fájdalmat okozzon. Így könnyebb lesz szólítani és édesanyád emléke előtt is tisztelgünk. Nos, akkor megegyeztünk a nevet illetően?-villantott egy féloldalas mosolyt. Ez volt a zsánerem, ezzel mindig le tudott venni a lábamról. Bár most ebben a helyzetben nem volt erre szükség. Bólogatni akartam, mikor újra mocorgást éreztem odabenn. Megfogtam férjem kezét és a hasamhoz szorítottam.

-Ezt veheted igennek, úgy gondolom.- bazsalyogtam.

   Az elég egyértelmű volt mindkettőnk számára, hogy több repülés nincs. Hétvégén Olasz Nagydíj, nem húzhattuk az időt, mihamarabb döntést kellett hoznunk az előttünk álló hónapokról. Szerencsére veszekedés és ellenkezés nélkül megoldást tudtunk találni erre a kényes témára. Beleképzeltem magam a helyzetébe, Ő csak a mi javunk akarja szolgálni és megértettem, hogy miért ragaszkodik mindehez.

-Értesítem anyát, te addig kezdj el pakoni.- utasított, s tettem is amit kért. Öt perc múlva jött vissza a szobába, olyan volt, mint akiről leszakadt egy mázsás teher.

-Mit szól ahhoz, hogy a szezon végéig oda költözöm?- faggattam, bár a válasz egyértelmű.

-Magyarázkodni sem volt időm, hogy miért kerül erre sor, máris kérdezte, hogy mikor indulunk, mikor érünk oda, mit főzzön. Teljesen bepörgött, hallottam, ahogy végig rohan az egész házon azt ordítva, hogy a Reni ide költözik.- kuncogott s nekem is mosolyra húzódtak ajkaim.

-Remekül fogom érezni magam, hiszen imádok a családoddal lenni, édesanyádtól sok-sok hasznos tanácsot szeretnék kérni és  Melanie megígérte, hogy az ő segítségére is számíthatok. Viszont van pár kérdés, ami… megválaszolatlan. Továbbra is kell járjak ultrahangra, nem hanyagolhatom el, muszáj a baba minden egyes mozdulatáról tudnom.

-Megoldjuk. Beszélhetünk Melanie nőgyógyászával és persze én is akarok további infókat kapni a babánk fejlődéséről. Hamarosan belehallgathatunk a szívverésébe is, kinyitja majd pici szemeit, vétek lenne ezekről a pillanatokról lemaradnia valamelyikünknek.

-Hmm… nagyon informált vagy. Nem tévesztettél véletlenül pályát?- karoltam át nyakát és egy puszit nyomtam szájára.

-Határozott meggyőződésem, hogy nem! Csak érdekel, hogyan fejlődik az első babánk, ezért utána néztem 1-2 háttérinformációnak a neten. Mégiscsak a gyermekünkről van szó, a megfoganása pillanatától foglalkoznunk kell vele. Lara az én szemem fénye. Persze a gyönyörűszép anyukájával együtt.- ezúttal Ő csókolt meg s ezzel szépen más vizekre eveztünk.

-Nagyon eltértünk a tárgytól, úgyhogy kanyarodjunk inkább vissza a tömérdek megválaszolatlan kérdéshez. Míg én Heppenheimben vagyok, hogy oldod meg, hogy azért néha együtt is legyünk a futamok közben?

-Pofon egyszerű az egész: a futamok után egyenesen haza megyek, nem pedig ide. És így együtt leszünk a következő futamig. Nem bírnám ki hónapokig nélkületek.

-És Heikki? Őt nyugdíjba küldöd erre a pár hónapra? Vagy alábbhagysz az edzésekkel?

-Nem. Erre is találunk valamilyen megoldást. Melanie régi szobája üresen áll, oda beköltözhet vagy ha szeretné, akkor keresek számára egy kisebb lakást. Az edzést megoldjuk, ez legyen a mi problémánk. Neked csak az a dolgot, hogy vigyázz magadra és a kis csöppségre.- simított végig arcomon.

-Képes vagy ennyi mindenen változtatni miattunk?- kérdeztem meghatottan. Úgy gondolom, hogy kevés férfi tenné meg a felesége és a születendő gyermeke miatt, hogy változtasson a megszokott életvitelén, programján. És ebbe még a fizioterapeutáját is bevonja. Megfogtam az Isten lábát Sebastiannal, ehhez mostmár kétség sem fér.

-Értetek bármit. A biztonságotok, a jólétetek, az egészségetek nekem mindennél fontosabb. Tartatom kell magam ahhoz az ígéretemhez, hogy vigyázni fogok rád. Sokkal könnyen egy ideig itthagynom a svájci otthonom, mint azzal a tudattal egy másik kontinensre utazni, hogy a várandós feleségem hosszú hetekre magára hagyom. Történhet baleset, megbotlothadtsz a szőnyegben, megvághatod a kezed, megcsúszhatsz a fürdőkádban és ilyen esetben kihez fordulnál segítségért? Sosem tudnék megbékélni azzal a gondolattal, hogy nem voltam a feleségem mellett a szükséges pillanatokban. Minek vonzani a bajt, ha elkerülni is lehet azt?- zárta le mondandjóját egy költői kérdéssel.

   Másnap reggel autóba pattantunk. A levegő hömérséklete 35-37 Celsius-fok  közelébe nyúlt, még szerencse, hogy az autó fel volt szerelve légkondival. Pontban egy órakor szálltunk ki a járműből, nekem köszönhetően a szokásos 3-3,5 óra utazásból kicsit több, mint 5 óra lett. Minden harmadik benzinkútnál meg kellett állnunk, mivel egyszer pisilnem kellett, egyszer éhes voltam, másszor pedig elgémberedett minden tagom. Nehéz volt kibírnom az utat, de ennyi áldozatot nekem is hoznom kellett, hiszen ez volt a helyes. Kicsiny áldozat ugyan, mely eltörpül amellett, amit a férjem tesz meg értünk.

-Jajj kislányom! Olyan szépen kigömbölyödtél. És milyen jól áll rajtad ez a ruhácska.- szaladt felém Heike, s közben szemeivel méregetett.

-A ruha tényleg szép, szeretem, viszont úgy érzem magam benne, akárcsak egy bálna.- húztam a szám.

-Hmmm… Az én kívánatos kis bálnám.- markolta meg fenekem férjuram.

-Amíg a fiam így néz rád, addig nincs okod panaszkodni.- nyugtatott Heike.

-Miért, hogy nézek a feleségemre?- járatta tekintetét köztünk Seb.

-Menten kiesik a szemed!- vágtuk rá egyszerre és méltóságteljesen néztünk a jelen levő hím egyedre.

-Nők!- forgatta meg szemeit, majd felkapta a bőröndjeimet és beviharzott a házba.

********

   Csodálatos életem van itt Heppenheimben. Eleinte furcsa volt számomra az a gondolat, hogy november végéig itt kell laknom, de sikerült mindent megszoknom, a bizonytalan érzéseim elillantak. Panaszom csak egy dologra lehet: férjem hiányára. Az estéim unalmasan telnek, Heike-ék korán fekvők, nekem is korán ágyba kell bújnom. Hiányoznak a férjemmel való személyes beszélgetések, az, ahogy vágyakozva néz rám, ahogy cirógatja a pocakom. Lassan hozzá kell szoknom ahhoz is, hogy decemberben már nem kell egy közel 2 kilós babát a hasamban hordanom. Hiányozni fog a kis babóca a méhemből, egy ideig biztosan  lesz az üresség érzetem, de az, hogy majd a karjaimban tartom az élet legnagyobb ajándékát, kárpótol mindenért. Vágyom arra, hogy már hárman lehessünk, de tudom, hogy négy hónapig még türelmesnek kell lennem. Még nagyon nincs itt az ideje annak, hogy meglássa a napvilágot, hiszen Neki még fejlődni kell és emellett meg kell örvendeztetnie minden nap azzal, hogy rugdolózik.

Déjà-vu érzés kerített hatalmába, hiszen tavaly is itt tartózkodtam az Olasz- Nagydíj erejéig. Azonban az idei és az egy évvel ezelőtti eset gyökeresen különböznek egymástól. 365 nappal ezelőtt még öngyilkossági kísérletem volt, míg most foggal-körömmel ragaszkodok az életemhez, de még jobban ahhoz az élethez, ami napról-napra bennem fejlődik. Amilyen kilátástalan volt tavaly az életem, mindenre gondoltam és mindenre vágytam csak arra nem, hogy a sors vagy Isten megajándékoz egy férjjel és egy tüneményes kislánnyal, aki életem hátralevő pillanatait, éveit bearanyozza majd.

Talán az emlékezésnek köszönhetem azt, hog tegnap éjjel rémálmom volt. Nem is tudom, hogy helyes-e ez a kifejezés, hiszen újra láttam at arcukat, újra magamhoz közel érezhettem őket és ez fantasztikus volt, az viszont már kevésbé volt élvezetes, hogy átélhettem a baleset perceit.

“ Ismerős autóban ülök, ismerős személyes társaságában. Apu a volán mögött ült, míg anya mellette, az anyósülésen. Nyugodt tempóban haladtunk, betartva a jól meghatározott sebességet és közlekedési szabályokat. Már majdnem elértük a kívánt úticélt, mikor egy autó jött velünk szembe, cikázva haladva. Apu próbálta félreránatni a kormányt, de már túl késő volt. Nem tudtuk megúszni azt, ami meg volt írva nekünk: a frontális ütközést.

Engem ért a legkisebb ütés, mégis fájdalmat éreztem. De a fizikai fájdalom eltörpült a lelkiek melett. Csak ültem a hátsó ülésen, a combjaimra szegeztem a tekintetem, nem mertem felemelni a fejem, hiszen féltem attól, hogy a látottaktól megrémülök. Minden ízben remegtem, hangos zokogásba kezdtem, közben a hajtincseim közé csúsztattam ujjaim. Az agyam lebémult teljesen, a sokktól amit kaptam hívni sem tudtam a mentőket, értelmes mondatot biztosan nem tudtam volna kinyögni. Reflexből felsikoltottam, hátha valaki meghallja és segít kievickélnem a rommá tört autóból. Csak az járt a fejemben, hogy anyut és aput valahogy ki kell menekítenem! Azonban a pánik hullámokban söpört végig rajtam, kénytelen voltam megmozdulni. A percek őrjítően lassan teltek ebben a feszült hangulatban, én még mindig ott gubbasztottam. Ebben a pillanatban szirénázó autókat hallottam közeledni.

-Kisasszony, jól van? Nem sértült meg?- hallottam meg egy férfi hangját közvetlenül mellőlem.

-Anyu…Apu.-suttogtam, még mindig a lábaim fixítorzva.

-A kollégáim kimentik a szüleit, jöjjön, segítek kiszállni a kocsiból.- óvatosan combom alá nyúlt és kiemelt az autóból.

  A következő pillanatban már azt láttam, ahogy anyát és apát két különálló hordágyra fektetik. Apát elkezdték a mentőkocsi felé tolni, anyát azonban még nem. Megeredtek lábaim, rohanni kezdtem a számomra életet adó asszony felé. Sápadt volt, arca tele volt véres karcolásokkal, de a mosolya még így sem tűnt el arcáról. Megsimogattam sebhelyes bőrét.

-Kincsem!- suttogta remegő ajkakkal. Küzelebb hajoltam Hozzá, hisz a minket körülvevő hatalmas zajtól alig hallottam hangját.- Olyan szép, erkölcsös nő lett az én kicsi lányomból!

-Anya, nem hagyhatsz itt, hallod? Nem itt és nem így!- ráztam vállait erőszakosan. Láttam, hogy egyre ritkábban emelkedik mellkasa, szemei lassan ragadnak le. A szívem azt sugallta, hogy ez lesz az utolsó beszélgetésem Anyával, az agyam mégsem akarta ezt az információt felfogni és elfogadni.

-Láthattunk felnőni apáddal, láthattuk, ahogy érett nővé cseperedsz, hogy megtaláltad az igaz szerelmet és azt is, hogy pár hónappal ezelőtt sikeresen leérettségiztél. Meg lett volna a lehetőségünk arra is, hogy ott lehessünk az esküvődön, hogy a karjainkban tartsuk az unokáinkat, de ezt a lehetőséget nem tudjuk kihasználni. Az életre sajnos egyetlen-egy esélyt kaptunk, s ezt mi most eljátszottuk apáddal.- megszorította arcát simogató kezem, de már alig volt erő a szirításában, a lélek kezdett elszállni belőle.

-Anya, kérlek szépem nem erőltesd magad! Tartogasd az erődet arra, hogy felépülj!- hitegettem ezzel a mondattal, voltakápp magam, nem akartam, hogy a remény utolsó szikrája is elszálljon belőlem. Egy papírzsebkendővel törölgetni kezdtem a sebeiből kibuggyanó vért.

-Kérlek mondd meg Sebastiannak, hogy szeretjük és tiszteljük őt azért, amiért a munkája mellett képes figyelmesen törődni veled. A nevünkben kérlek kérj bocsánatot, amiért most nem búcsúzhatunk el tőle méltóképp.- már csak suttogni tudott, egyre szaggatottaban beszélt és emellé a könnyek is megjelentek szemeiben. Ekkorra már biztos voltam abban, hogy nem lesz visszaút. –Mi apáddal most magadra hagyunk, elérkezettnek találtuk az időt erre, hiszen felnőttél, a mi támogatásunk nélkül is tudod alakítani az életed. Úgy is tudsz járni a számodra kijelölt ösvényen, hogy mi nem vagyunk a háttérben. Tudom, hogy még sokáig fájni fog neked az elvesztésünk, de erős vagy és e kudarcból képes vagy felállni. Indulj el szépen azon az úton, mely az új életedhez vezed. Sebastian vár rád, az ő kezébe adom a sorsod.

Keze kicsúszott ujjaim közül, a maradék ereje is elhagyta. Utoljára láthattam szeminek csillogását. Álomra hajtotta a fejét…Örökre!”

*******

  Csupán a Heppenheim-Baar távolság választ el minket a régi életünktől. Az utolsó futamot is lefutották a pilóták és a csapatok, Sebastian úgy döntött, hogy a PR programjait is lefújja, velem szeretne lenni, mert mindössze két hét választ el engem életem legnehezebb eseményétől: a szüléstől. Persze az is benne van a pakliban, hogy a Kishölgy hamarabb kíván megismerkedni a szüleivel és ezzel a hatalmas világgal. Maradt tehát jó esetben két hetem arra, hogy felkészítsem magam a szülésre.

Beléptünk a házba, mely rettentő hideg volt. Nem csoda, több hónapon át egy lélek sem járt itt, csodálom, hogy  nem lepte be a pókháló a sarkokat. Minden olyan volt, mint ahogy itthagytuk. Sajnos.

-Sebastian, én  egy rémes, csapnivaló anya vagyok már most!-tört ki belőlem ez a mondat. Mindenféle szívfájdalom nélkül röhögtem ki saját magam az üveges szerkrényajtó előtt állva.

-Mi alapján szőröd le ezt a következtetést?- lépett mögém, s a tükörből fürkészte arcom.

-Nemsokára megszületik a baba, de még nincs kész a szobája, mely a saját kis birodalma lesz. Még ruhái sincsenek, cumisüvege sem, babakocsit sem vettünk, az ég világon semmit sem szereztünk be, pedig bármelyik percben megindulhat a szülés, de én még mindig felkészületlen vagyok.

-Ne hergeld magad, mert könnyen elfolyhat a magzatvíz.- nyugtatott s körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdte vállaim.- Nekem sem volt időm ezzel foglalkozni, de a barátainknak annál inkább.- mosolygott.

-Mi? Ezt… ezt nem értem.- folrdultam szembe Vele.

-Berni és Tommi voltak olyan kedvesek, hogy elkészítették a pici szobáját. Gyere, megmutatom, milyen remekművet hoztak össze.- megfogta kezem és kivezetett a hálóból. A folyosó végén levő utolsó ajtó előtt megálltunk. Az ajtó résre volt nyitva, enyhe festékszag csapta meg az orrom. Lassan benyitottam a helységbe. 

A látvány, ami fogadott… egyszerűen lenyűgöző. Valahol álmaimban egy ilyen babaszobát képzeltem el. És a bladachinos kiságy…Egyből beleszerettem a bútorokba, a fal és a mennyezet színébe. 

Sokkal több volt, mint tökéletes. Átélhettem egy újabb olyan pillanatot, mikor az álomból valóság lesz. Sebastiannal gyönyörködtünk még egy picit a látványban, párszor végighúztam ujjam a bútoron és közben arról álmodoztam, milyen nagyszerű is lesz a pelenkázón tisztába tenni a kis Hercegnőt, mindezt Sebastiannal karöltve megtenni.

Vettem a bátorságot és a mobilom után nyúltam. Pár csörgés után fel is vette a tárcsázott személy.

-Nem is tudom szavakba önteni, milyen hálás vagyok, amiért ennyit fáradoztatok a kicsi szobáján. Nagyon  szépen köszönjük.- hálálkodtam a könnyeimmel küszködve.

-Ez volt a legkevesebb, amit tehettünk. Segíteni szerettünk volna nektek, s erre sikerült megtalálnunk a legjobb módoot.

-Nagyon jó barátok vagytok!- csuklott el a hangom. – De honnan tudtátok, hogy egy ilyen szoba volt az álmom?

-Csajszi! Ismerlek már, mint a tenyerem!- nevetett barátnőm.

-Ez igaz.- tettem hozzá elmélázva. Tőle jobban csak a férjem ismer.

-Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket. Remélem a kis hercegnő is hasonló örömmel fogja felfedezni a kis világát.

-Oh, efelől kétségeim sincsenek! Egy ilyen meseszerű szobában még én is jól érezném magam.- kuncogott Seb.

-Persze Sebastian! Helyettem neked volna a falakat lefesteni. Roppant aranyos lettél volna, ahogy a rózsaszín festék csöpög a hajadból.- csatlakozott a társalgásba Tommi is.

-Majd a következő gyermekünk szobájának falát én fogom kékre festeni. Ugyanis a második gyermekünk fiú lesz!- mosolygott rám magabiztosan.

A következő napokban minden a lehető legnagyobb rendben ment. Sikerült beszereznünk minden fontos kelléket és ruhát, amire csak szüksége lehet a kis Larának. Tényleg mindennel elkészültünk, már csak azt vártuk, hogy megszülessen, hogy végre hármasban élhessünk a baari otthonunkban.

2013.december.15.

  Egész vasárnap esett a hó, rettentő nagy hideg volt s én a szokásosnál nyűgösebb voltam. Tegnap este erős derékfájásra panaszkodtam, nem bírtam még meg sem fürödni, a bokám nagyságra hasonlított egy jól megért szilvához. A pici másfél napja eléggé intenzíven és erősen rugdos, éjjel is keveset aludtam és ma is olyan furcsa előérzetem támadt a reggeli órákban. Egész délelőtt és délután pihentem, Sebastian ütyködött a konyhában, én film nézéssel próbáltam elterelni a gondolataim a rossz közérzetemről és arról, hogy a lánykánk focilabdának használja a méhem falát. Ezúttal apuci barátságos hangszíne sem tudta lenyugtatni a pici jövevényt.

Estére megembereltem magam, a konyhában nekiláttam egy könnyed vacsora elkészítésének. Épp a rizset pároltam, mikor egy erős rugást éreztem. Ösztönszerűen kaptam kezem a pocakomhoz és testem kissé meggörnyedt. Hirtelen valami nedveset, forrót és kissé ragacsosat éreztem a lábamnál, lenéztem és a nadrágom is teljesen átázott, a padlón pedig egy tócsa egyre inkább növekedett.

-Seb!- kiáltottam férjem után.

-Itt vagyok édesem. Mi történt?- kérdezte azonnal.

-Azt hiszem… azt hiszem elfolyt a magzatvíz!